Négykaréjos kápolnák nyomában

A Szent Anna-kápolna és „testvérei”

Csíksomlyó búcsúja messzeföldön híres; templomát ilyenkor tömegek hada keresi fel még a határon túlról is. Bár nem látogatja akkora zarándoksereg, de sokkal ősibb búcsújáró hely a Szent Anna-
kápolna. Ha kicsi is, eredetének kutatása időben és térben messzire visz.

Vákár Tibor, a kiváló festőművész-építész Székelyföld építészszemmel című albumában van egy színes krétarajz, amelyen két, látszatra hasonló megjelenésű kápolna áll egymás mellett békésen. A kép címe: Szt. Anna-kápolnák, s a szerző a következő magyarázatot csatolja hozzá: „Gyergyószentmiklós északi dombján, 1087 m. magasan, testvéri közelségben építették a magyar és az örmény kápolnát. A két kicsi, festői épület a Székelyföld népi építészetének kedves kifejezője, az Anna-napi búcsújárások színhelye. Július 26-a körül a gyergyói falvakból a hívek olvasóval és búcsúénekeket énekelve mint »keresztalja« kapaszkodtak fel ide. A kegyes erdei kirándulás gyakran majálisban folytatódott, s fenyőalja-, rókagomba-, hirip-, és kokojzaszedéssel ért véget.”
Sajnos, kokoj(s)zaszedésről (áfonyaszedésről) szó sem lehetett, miközben felkapaszkodtam az Anna-kápolnához, hiszen ottjártamkor az északi lejtőket még hófoltok takarták. Igen, csak így, egyes számban Anna-kápolnát említhetek: a kettő közül ugyanis a kelet felőli kápolnát már csak romjai jelzik, pedig hány évszázadon keresztül dacoltak ott fenn a gyergyói medence hideg szeleivel úgy, mint két ikertestvér! Így álltak ott akkor is, amikor Orbán Balázs meglátogatta őket, s így említi meg őket a Székelyföld leírása című művében: „A Békénytől jobbra eső, havasok szín- vonaláig emelkedő Csabod tetőn két kápolna büszkélkedik, egyik az örményeké, másik a rom.[ai] katholikusoké; ez utóbbit a hitrege szerint egy pásztor annak emlékére építtette, hogy néma fia azon a helyen szólalt meg.” Mi tagadás, szerzőnktől ennél alaposabb leírásokhoz vagyunk szokva. Az is furcsa, hogy az éles szemű nagy utazó nem figyelt föl a két épület közötti lényegi eltérésre. Míg ugyanis a mára rommá vált kápolna egységes építmény, addig a nyugati Szent Anna-kápolna szentélye valamikor önálló, úgynevezett centrális, központos építmény – egy négykaréjos templom – volt. Délnyugati ívét helyettesítve, a templom bővítéseként a XVIII. században barokk stílusú, téglalap alakú hajóval toldották meg. Az eredeti templomból megmaradt három karéj a központi térrel együtt az új templom szentélyeként működött tovább.

A Szent Anna-kápolna alaprajza

A székelyudvarhelyi kápolnának és cintermének alaprajza

Lánckereszt és négyes szám
Egy négykaréjos templom felépítése és lefedése sokkalta bonyolultabb feladat egy olyanénál, amely az általában megszokott hosszanti tér és a csatlakozó szentélyrész együttese. Kitűzése mégcsak megvalósítható egyszerű műszaki segédeszközökkel, ám az íves falrészek felépítése – legyen az akár kőből, akár téglából -, majd ennek egy kupolaszerkezettel való lefedése már jóval összetettebb feladat. Joggal föltehető tehát, hogy egy ilyen komplikált megformálású építmény kialakítását a vallási előírások indokolták.
A négykaréjos alaprajzban nem nehéz felismerni a görögkeresztet, illetőleg Csemegi József útmutatásai alapján az ebbe berajzolható, bajtól óvó jelképet, a négyes lánckeresztet (az apotropaiont). Az építők szemében a négyes lánckereszt a tökéletes szimmetriának, a zártságnak és lezártságnak a jelképe: megbonthatatlan, a gonosz számára hozzáférhetetlen alakzat volt. A korai pogány felfogásokra később vallási tézisek rakódtak. Marosi Ernő írja: „A középkor felfogása szerint a világ teremtésének folyamata nem más, mint határozott számarányok megteremtése. A négyes szám a korabeli felfogás szerint a világ rendjét kifejező szimbolikus számjegy. A világ rendszerét a négy évszak, a négy fő- és teológiai erény, a négy paradicsomi folyó, a négy szimbolikus fa, a négy evangélista, a történelem négy korszaka fejezi ki.”

A pápóci, a guraszádai és a többi
Analógiákat keresve, hazai négykaréjos templomainkat áttekintve, elsőként a pápóci Szent Mihály-kápolna és a jáki Szent Jakab-kápolna érdemel említést. Mindkettőnek tégla az építőanyaga, mindkettő kétszintes, s az emeletre a nyugati karéj falába mélyített lépcsőfeljáró vezet. Mindkét templomot a XIII. század elején építhették. Szlovákiában, az egykori Szepes megyei Haraszton láthatunk még egy érdekes, négykaréjos templomot. Ennek központi magja egy háromszintes toronyépítmény, s ehhez csatlakozott minden oldalon egy-egy karéj az alsó szinten. A későbbiek során a templomot – az Anna-kápolnához hasonlóan – az egyik karéjt elbontva téglalap alakú hajóval bővítették.
Az összehasonlításból nem maradhat ki a határtól nem túlságosan messze levő délkelet-erdélyi guraszádai templom sem. Ennek négyszögletes középtere a harasztihoz hasonlóan erőteljes toronyként emelkedik ki, karéjai azonban nem félkör, hanem félellipszis formájúak. Varázslatos hangulatú ennek az ortodox templomnak a belső légköre, falain fantáziadús freskók díszlenek. Erdély területén a szabályos négykaréjos templomok közül viszonylagos épségben kettő található: a gyergyószentmiklósi Szent Anna-kápolna és a székelyudvarhelyi Jézus szíve-kápolna. Ez utóbbit nem bővítették, így kupolás lefedése az Anna-kápolna egykori külsejére is emlékeztet.

Vákár Tibor krétarajzán még az örmény templom is áll (jobb oldal)

A kápolna hátulról... ... és oldalról

Örmény mintára?
De vajon honnan kerülhetett a középkori Magyarország területére ez a különös alaprajzi kialakítás? Hol kereshetjük négykaréjos templomaink előképeit? Tőlünk nem is olyan messze keletre van egy ország, amelynek történelme nem kevésbé hányattatott a mienkénél. Örményország az első volt a világon, ahol a kereszténységet államvallássá tették. Az örmény egyházat 301–304 között Világosító Szt. Gergely (Krikorisz Luszavorics) szervezte meg. A korai örmény templomok a IV. században még egyhajós és apszisos szerkezetűek voltak, míg az V. században – alighanem szír hatásra – megjelentek a bonyolultabb központú terek. Egyidejűleg a kezdetekben nagyon egyszerű liturgia is sokat színesedett a szír szertartások bizonyos elemeinek átvételével.
A VI. század második felében épült négykaréjos elrendezésű örmény templomok első ismert példája, a masztarai Szt. János-templom. E templomok sajátságos formavilágát valószínűleg nem az egyházi liturgia követelményei szabták meg, hanem az az igyekezet, hogy azok a Szt. János evangélista által leírt (Jelené-
sek könyve 21,9–27) Új-Jeruzsálem-templomhoz legyenek hasonlatosak. Ugyanakkor kézzelfogható módon a földi, evilági Jeruzsálemnek a keresztények számára legfontosabb helye, a Szent Sír-bazilika Anasztaszisz tere adott mintát a papok és az építészek – vagy talán a pap építészek – számára. A valamikori vesztőhely területén, a Koponyák hegyén (a Golgotán), Krisztus sírbatételének színhelyén 325–333 között épült fel a Szent Sír bazilika. Ennek a lelke a középterében a sírbarlangot magában foglaló központi egység. Így aztán a korabeli templomok formavilágára részben a Szent Sír-templom, részben pedig Szent János apokaliptikus látomása hatott, vagyis e kettőnek magasabb szinten való ötvözése volt a templomtervezők feladata.
Az örmény egyház központja: Szurp Ecsmiadzin temploma, valamint Zvartnoc püspöki palotája és temploma szép példái a Szentírás, az alaprajzi és a homlokzati arányrend meg a statika művészi harmóniájára. Ezeknek és a hozzájuk hasonló örmény templomoknak a formavilágában kereshetjük a gyergyószentmiklósi Anna-kápolna előképét is. Mivel a város, Gyergyószentmiklós az erdélyi örménységnek egyik központja, föltehető, hogy esetleg az örmény bevándorlók hozták magukkal ezt az érdekes, a középkori Magyarország templomainak külső megjelenítését olyannyira színessé tevő templomformát. De az is nyilvánvaló, hogy keletről érkezett őseink szintén ezt a formavilágot szívták magukba a Kárpát-medence felé igyekezve.

A székelyudvarhelyi kerített templom felülnézetből

A cambridge-i „testvér” (A szerző és Tasi Ákos felvételei)

Santo Stefano Rotondo
A jeruzsálemi Szent Sír-templom hatása természetesen nem csak nálunk, hanem Nyugat-Európában is megjelent. Ezek közül a központos elrendezésű templomok közül hozzánk, magyarokhoz a római Santo Stefano Rotondo áll a legközelebb. Ezt azért az egykori magyar zarándoktemplomért kaptuk cserébe, amelyet a római Szent Péter-székesegyház felépítésekor és miatta romboltak le. Ennek a templomnak minden egyes eleme és ezek arányai tökéletes összhangban vannak a mennyei Jeruzsálem szentírásbeli leírásával. (Bár ez a zarándoktemplom, amelynek tulajdonjogán már régóta a németekkel osztozunk, szerényen húzódik meg a rengeteg római építészeti látnivaló között, mégis különös élményt jelent fölkeresni, már csak azért is, mert falai között számos magyar vonatkozású emlékanyaggal találkozhatunk.)
Északon méreteiben a legimpozánsabb hasonló felépítésű templom Brugge központi temploma lehetett. Mára már csak az alapfalai láthatók a flandriai város közepén. Ma is áll azonban az angliai egyetemi város, Cambridge kerektemploma, amelyet a hagyományos angliai brass-rubbing technológiával* munkálkodó amatőr sírlapmásolók és gyűjtők mindig jelenlévő csapatának szorgos működése közben tekinthetünk meg. Mégis, a nyugat-európai központos templomok számát és az egyházi életben betöltött szerepét messze meghaladja a Kárpát-medence egykori központos építményeinek a száma. Ez utóbbiak mind arra utalnak, hogy őseink hitéletében a liturgia és a Szentírás bizonyos elemei hangsúlyosabban jelentek meg.

Dékány Tibor