Játszótér - játékos tanulás babáknak, kisgyermekeknek.
Játszótér - játékos tanulás babáknak, kisgyermekeknek.
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
JÓ OLVASÁST!
 
Gyermeknevelés
 
Egyéb oldalak
 
A beszélő Boglár

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

A beszélő Boglár története

rovósámánok   

 

A Beszélő Boglár

 
Tovább…
 

 

   Mivel Agaba fősámán látása a 12. medvetoros évben meggyengült, utána kazahun veje, Batour vette át a rovások vezetésének jogát. Közben Agaba rovásba vette mind a 24 hun törzs rege-és hitvilágát. Megalkotta az Arvisura törvényeket. Megörökítette az elsüllyedt Ataiszból hozott gyógymódokat és azokat a bölcsességeket, melyekre a sámán-ifjúságot oktatta. Fontosnak tartotta a kézművesség fejlesztését is. Batour, öccseivel és a sámán-képzősökkel még Agaba fősámán életében végigjárta az összes törzsek szálláshelyeit. Házassági manőverei miatt azonban a törzsi vezérek nagyon megharagudtak rá. A legeltetési határokat ugyanis a házasságok révén rokonaivá lett törzsfők javára vonta meg. Az Öregek tanácsa a gyakran fellépő járványok miatt a 28. medvetoros évben elrendelte a 2-2 fővel induló sámánképzést, úgy, hogy a 30. medvetoros évtől kezdve egyikük már gyógyítással foglalkozzon és csak a másik vegyen részt a további teljes képzésben. Így minden törzsből csak az egyik marad Ordoszban, a másik már összekötő kapocs lett a törzsi-székhely és Ordosz között. Mivel a délvidékről újabb kinaj tömegek kezdték öldökölni az Agaba fősámán mellett maradt népet, a Hangun folyó jobb oldalán maradt békés természetű kézművesek közül egyre újabb meg újabb menekülők érkeztek. Batour népes családjával éppen Ordoszban vendégeskedett. Azt javasolta Agaba népének, hogy költözzenek őhozzá a kettős Hun-folyó vidékére, vagy felesége húgának vőlegényéhez Ordoszba. (A kettős Hun folyó egyike Pekingen folyik keresztül. Tiensin városnál találkoznak és úgy ömlenek a tengerbe.) Úzon boldogan fogadta városába, gazdag apósát, Agabát, aki három, kincsekkel megrakott hajóval érkezett. Kéz-műves embereivel sok szállást építtetett, s kincseivel telerakta őket. Mivel Agaba első feleségét, a dúsgazdag özvegyet a kinajok megölték, egy gyógyítással foglalkozó jómódú lányt - a későbbi Rima-asszonyt - választotta feleségül. Vele menekült Ordoszba. Úzon is boldogan fogadta menyasszonyát, nem vérrokon Ibolyát. Holdtöltekor megtartották a menyegzőt. Úzon-sámán nevén Úzapani-álmában sem gondolhatott volna szebb menyasszonyra, mint amilyen Agaba kisebbik leánya volt. Édesanyjától örökölte a Nagyvízen túli Ataiszból hozott bogláros fejdíszt.

Ennek legszebb ékes köve minden almavirágzáskor beszélni kezdett. Ezt a beszédet csak vőlegény vagy menyasszony hallhatta meg. Az Uzapani és Ibolya által később hátrahagyott fejdíszt valakinek mindig egy szent rejtekhelyen őriznie kellett, hogy hatása is mindörökké erősítse a hun törzsek szövetségét. A beszélő boglár Úzd kegyhelyre került. Minden 4. évben újabb szentélyt kellett építeni, hogy a szent kő megtarthassa beszélő erejét. Agaba fősámán is a beszélő kőhöz fordult, hogy megtudja, ki legyen az utóda. Joli-Tórem úgy döntött, hogy a kaza- és széki-hun törzs legyen a vezető ereje a hun törzsek szövetségének. Így agaba után Batour lett a fősámán. Uzapani második lett. Ekkor az Úzd székváros melletti új településen a kis Ózd kapott kegyhely-építési jogot. A beszélő bogláros fejdísz alatt itt esküdött egymásnak örök hűséget Uzapani és Ibolya. Négy évig ebben a szentélyben kellett titokban őrízniök a beszélő követ. A 12. medvetoros évtől kezdve Batour sorra járta a 24 hun törzs szálláshelyeit. A szokásos kalandozásokat csak óvatosan engedélyezte. Mindig előírta a sámán-tized beadását a Joli-Tórem szentélyében székelő fősámán részére. Öccsei közül többen hun vezérek leányait vették feleségül. Ebben az évben az avarok székhelyére, a Hangun melletti Győrbe került a beszélő kő. 




Burján, a tatárok vezére megtagadta Batourtól egyszem leányának a kezét, sőt azzal vádolta Batourt, hogy az Arvisura törvényeket kijátssza a többi törzs ellen: télen mindig a szent rovásokat bújja, hogy az égiek minden áldását magára irányítsa. Kifogásolta, hogy Ordoszban, ahol Agaba fősámán gyógyít, sohasem akad járványos megbetegedés, de a többi törzsi szálláson még a sámánok is elpusztultak. Ezért azt javasolta: kettőzött létszámmal induljon meg az előképzéses tanítás. Agaba attól tartva, hogy minden eddigi erőfeszítése kárba vész, a 28. medvetoros évben elkezdte a 6 éves sámánképzést. Az úzok Uzapani és Kecső vitézt jelölték sámán-tanulónak. Batour a többi törzsből is kiválasztotta a kiváló harcosokat. Kecső vitéz kardkovács volt. A kabarok vezérének a leányát vette feleségül, s ezért Vasváron új kegyhelyet épített. Ezzel újra az úzok kezébe került a beszélő kő, de Kecső sokat betegeskedett, ezért a rovások másolására osztották be. Ibolyával együtt lemásolta az összes Agaba-féle ataiszi rovásokat. A fekete lepel alatti oktatáson mindig részt vett Uzapani is. A 30. medvetoros év nyarán a hun kalmárok jelentették, hogy a kinajok sárkányos serege támadásra készül. Agaba meghordoztatta a véres kardot, s 5 nap alatt Ordoszba össze is gyűltek a hun seregek. Mivel a kazahunok vezérét, a hős Tordát elragadta a “feketehalál”, fővezérnek a suoma Temerét választották. A fekete és a fehér hunok két sereggel vettek részt a felvonuláson, ezért a harcosok létszáma két és fél tyumenre (25000-re) emelkedett. Az úzok mint csákányos hídverők sárkányos hajókon úsztatták lefelé a Hangun folyón hídverő felszereléseiket. Nyáreleji holdtöltekor értek a hunok által lakott síkság szélére. A tömlős úsztató-zsákokkal ellátott hírvivők jelentették, hogy a kinajok félnapi járásra vannak. Ekkor a haditanácson Temere kiadta a parancsot, hogy a hun sereg a szálas erdőben törzsenként helyezkedjen el és félnapi pihenővel várja be a ki-najokat. Előőrsnek a tatárok seregét rendelték ki. Az ő feladatuk az volt, hogy csalogassák maguk után a ki-najokat és úgy törjön rájuk a hun sereg. Temere elgondolása igen jónak bizonyult és döntő csapást mértek a kinajokra. Utána 5 napi járóföldről fogságba hurcolták a kinajokat.

A hadifoglyokat szétosztották a hun hadsereg veszteségeinek pótlására. Legnagyobb veszteségük a tatároknak volt, ezért ők kapták a legtöbb béklyózott foglyot, hogy így pótlódjék a hősi halált haltak munkaereje. A hadisarcot szétosztották a győztes harcosok között. Batour így értelmezte az égiek parancsát, de a tatárok ezzel nem voltak megelégedve és viszonyuk tovább romlott Batourral. Amikor a 34. medvetoros évben elérkezett a sámánok Nagy-Süánja, Úzapani lett az első, s Jóli-Tórem kegyhelyén fősámánná választották. Agaba még a 32. medvetoros év közepén megtért őseihez. Testét az ordoszi Bálvány-hegyen elégették. Mivel Batour sok bosszúságot okozott a 8, nem rokon fekete-hun vezérnek, Joli-Tórem negyedik ünnepe után egy éjszaka a tatárok meggyilkolták. Rokonsága hadat akart indítani a gyilkosok ellen. Temere fővezér és Uzapani fősámán ezért az Arvisura-törvények alapján elrendelte az ilyenkor szokásos tetemre-hívást. A 3. nap éjjelén...

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

 

idő
 
MESÉlJ NEKEM
 
ÜZENET
 
Forgalom
Indulás: 2005-03-26
 
 
Ide irj!

 
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre